A Habeas Corpus Jogsegély eseteiből I.

Jogesetek, melyekben vagy az alkalmazott törvény, vagy maga az eljárás volt diszkriminatív az ügyfelek szexuális identitása miatt.
Megjelent a Mások 2000. januári és februári számaiban.
Két és fél éve működik a Habeas Corpus Munkacsoport jogsegélyszolgálata. A jogsegély többféle, a magánélettel kapcsolatos diszkriminációs problémában az ügyfelek rendelkezésére áll, a főbb profilunk a szexuális kisebbséghez tartozók jogainak védelme. Ügyfeleink között föltűnően alacsony a nők aránya. Ez sejtéseink szerint nem a meleg nők nagyobb jogbiztonságából, hanem a leszbikus és biszexuális nők erősebb elszigeteltségéből adódik. A kérdéseikkel, panaszaikkal jelentkezőket a jogsegély keretében ingyenesen tájékoztatjuk illetve segítjük érdekeik érvényesítésében. Munkánkat a Holland Követség egyszeri, és az EU Phare-Demokrácia programjának kétszeri támogatása tette lehetővé. A Habeas Corpus Munkacsoport 1999-ben betöltötte harmadik évét, így mostantól a személyi jövedelemadó 1%-ából eredő adományok fogadására is jogosultak vagyunk.

A hatályos magyarországi jog nem minden esetben alkalmas az ügyfeleinket érő méltatlan hátrányok orvoslására: A problémát néha törvényben foglalt diszkrimináció okozza. Többször pedig azt tapasztaltuk, hogy bár a törvények elvben lehetőséget adnak a jogsérelem orvoslására, a bíróságok kereseteink alapos cáfolata nélkül, talán előítéletek hatása alatt hozzák meg a jogsértést fenntartó ítéleteiket. (Az, hogy mit értünk jogsértés alatt, nem teljesen objektív kategória, a cikk pusztán a HCM álláspontját tükrözi. Megjegyzem, a jogelmélet szerint olykor a jog is lehet jogellenes.) Az alábbiakban néhány esetünkről adok összefoglalót. Bár a perek alapjául szolgáló események 2-5 éve történtek, az ismertetett ítéleteket 1999 folyamán kaptuk kézhez.  

Válóperes zsarolás

A legrégebben kezdődött ügyünket mindhárom bírósági szinten elveszítettük. Egy vidéki kisvárosban élő meleg férfi válófélben volt feleségétől. A feleség ellopott férjétől egy olyan levelet, mely igazolja a férj homoszexuális érdeklődését. A válóper idején (1994) a volt feleség és annak ügyvédje (dr. K. Á.) megzsarolták a férjet, mondjon le egy vagyonrészről, különben napfényre kerül a titok. Dr. K. Á. a fenyegetést írásba is adta: "bármilyen botrányos bontóperi eljárást el szeretnénk kerülni és a rendelkezésünkre álló bizonyítékokat nem kívánjuk felhasználni, a békés megegyezés érdekében melegen ajánlom, hogy ... irodámban szíveskedjék ... felkeresni" (kiemelés az eredetiben!). "Amikor ezt a levelet megkaptam, tudtam, hogy elvesztem" - írta másfél évvel később az időközben működni kezdett Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezetnek a férfi. Akkor azonban a zsarolás hatására megtört, és aláírta a lemondó nyilatkozatot. A bíróság a házasságot az "egyezség" jóváhagyásával megszüntette, anélkül, hogy a házasság megromlásához vezető okok szóba jöttek volna. A feleség ezután is rendszeresen utalt ütőkártyájára, s a közös gyermeknek a férj általi láthatását szerette volna éveken keresztül, változatos módokon akadályozni, valamint egy más vonatkozású vagyonjogi pert is indított ellene (1995). Ekkor fordult a férj a Szivárványhoz segítségért. Levelében így írt: "minden nap gyötrődöm, de meg kell tennem", "a mai napig fenyegetett helyzetben vagyok", "hagytam magam a jövőbeni békesség érdekében, de sajnos nem következett be a békesség". A fenyegetés hatása alatt tett lemondó nyilatkozatot ügyvédünk segítségével megtámadta (1996), és erőt merített az önkénnyel való szembeszálláshoz a láthatás ügyében is. Több se kellett a feleségnek, a gyerek és rokonok előtt "mocskos buzeráns"-ozta az apát, a kisfiút nem engedte hozzá, stb. A feleség és volt ügyvédje a lemondás érvénytelenítése iránti perben elismerték a fenyegetés tényét, de azt állították, nem a város előtti kibeszélést helyezték kilátásba, csupán a válóperes bíróság előtt akarták ismertetni a férj vonzalmait. Mind az első, mind a másodfokú bíróság, mind a felülvizsgálat során eljáró Legfelsőbb Bíróság bíróság készségesen elhitte az események e kozmetikázását, jóllehet ügyfelünk a másodfokú tárgyaláson becsatolt egy 1997-es, a láthatás körüli vitában készült gyámhatósági jegyzőkönyvet is, mely a fenyegetésnek a rokonság előtti valóra váltásáról tanúskodik. A bíróságok e bizonyítékokat egyszerűen levegőnek nézték, mi több, ügyfelünk szemére hányták, hogy "bizonyítási indítványt nem terjesztett elő", s hogy nem jelölte meg azokat "a kívülálló körülményeket, melyekre a szubjektív fenyegetettség érzését alapította". (Esetleg azt gondolták a bírák, az 1997-es bosszú pusztán a véletlen műve, s nem az 1994-es zsarolás beváltása?) A felülvizsgálati kérelmünk szerint a másodfokú ítélet 5 ponton ellentétes az iratokkal - a Legfelsőbb Bíróság ítélete e súlyos állítás vizsgálatára kísérletet sem tesz, szimplán kijelentik, "nem nyert bizonyítást a perben", hogy a feleség ügyfelünk meleg voltának nyilvánosságra hozását kilátásba helyezte volna. (Legfelsőbb Bírósági ügyszám: Pfv.II.20.399/1998/3.)  

Elbocsátott rendőr

Egy vidéki város melletti erdőben egy férfi rendőr saját civil autójában szerelmi játékot folytatott a férfi barátjával. A körülményekből semmi nem utalt arra, hogy ő rendőr, hiszen civilruhát viselt, még csak szolgálatban sem volt. Egy rendőrjárőr azonban felismerte kollégája autóját és odalopakodott leskelődni. Az esetet jelentette, és a szerelmeskedő rendőrt rögvest elbocsátották. Ő azonban munkaügyi pert indított az elbocsátása ellen, melyet első és másodfokon elveszített, s ekkor fordult az időközben megalakult jogsegélyszolgálatunkhoz. A hatályában a Legfelsőbb Bíróság által is fenntartott elsőfokú ítélet szerint az erdőben való szerelmeskedés - amely semmilyen bűncselekményt vagy szabálysértést nem valósított meg, de még csak nem is járt mások zaklatásával vagy botránnyal - "súlyosan veszélyezteti a fegyveres szerv működésébe vetett közbizalom fenntartását", ezért jogos az elbocsátás. A bíróságokat döntésükben állítólag nem ügyfelünk homoszexuális volta vezérelte, mégsincs tudomásunk arról, hogy hasonló okból heteroszexuális rendőröket, katonákat is elküldenének. (A jó heteroszexuális tisztek mindig négy fal közt szerelmeskednek, nyilván...) Egy elvileg semleges indok van tehát; attól tartok azonban, véletlenül (?) csakis meleg rendőr ellen alkalmazzák. Mindazonáltal szerintünk az összes rendőrnek joga kéne hogy legyen magánélete során erdőben szerelmeskedni. (Legfelsőbb Bírósági ügyszám: Mfv.II.10.151/1998/3.)

Az eset annál inkább is önkényesnek tűnik, mivel van olyan rendőr, akiről a büntetőbíróság jogerősen megállapította, hogy kényszervallatást követett el, ami öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, mégis meghagyták rendőrnek. Úgy látszik, a kényszervallatás bűntette Magyarországon még nem jelenti a rendőrség jogszerű működésébe vetett közbizalom megingását.  

"Természet elleni fajtalanság"

A Büntető törvénykönyv 199. §-a ezen a címen három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni azt a 18 év fölötti személyt, aki 18 év alatti, vele azonos nemű személlyel "fajtalankodik" (magyarul: szexuálisan érintkezik). Egy egri férfit ezen tilalom megsértése miatt citáltak a Törvényház utcába. Az általunk biztosított védelem stratégiája az, hogy a bíróságot arra kérjük, függessze föl az eljárást, és ő is kezdeményezzen alkotmánybírósági vizsgálatot a törvény ellen. Az egri városi bíróság ezt nem akarta megtenni (a bírónak úgymond nincs ideje írogatni), inkább az időt próbálta húzni, hátha az AB hamarabb dönt nála. De az Alkotmánybírósággal ellentétben az egri bíró nem húzhatta az ítélethirdetést a végtelenségig, így az ötödik tárgyalás alkalmával, 1999 májusában meglehetősen enyhe ítéletet hozott: a bűnügyi költség kirovása mellett két évre "próbára bocsátotta" ügyfelünket, azaz a büntetés kiszabását próbaidőre elhalasztotta. (Ilyenkor büntetést csak abban az esetben szabnak ki, ha a próbára bocsátott a próbaidő alatt újból bűncselekményt követ el, s ezért elítélik.) Az ítélet ellen ügyfelünk mégis föllebbezett, mivel osztja álláspontunkat a diszkriminatív törvény elleni elvi küzdelemről. Folytatás 2000-ben.

Az említett, csakis a homoszexuális kapcsolatokat üldöző szabályt az Alkotmánybíróság előtt már legalább három indítvány támadta meg, legutóbb - mint az ismeretes - 1998 szeptemberében egy ragyogó indítványban az óbudai bíróság tette meg azt a lépést, amit az egri ügyben mi is sürgetünk. A jelek arra utalnak, hogy az AB nem ismer érvet a 199. § fenntartása mellett, hiszen különben annak kifejtésével az indítványokat elutasította volna. Megkockáztatom, hogy ha az AB egy megkülönböztetést alkalmazó törvény mellett hat év alatt sem tud semmilyen érvet felhozni, akkor az a törvény alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróságot viszont nem kötelezi semmilyen szabály arra, hogy az előtte fekvő indítványokat valamilyen ésszerű határidő alatt elbírálja. Így aztán ha az AB lélekben egyetért egy alkotmányellenes büntetőtörvénnyel, akkor indítvány ide vagy oda, nem dönt róla, hanem akármilyen hosszú ideig hatályban tarthatja. Felvetődik bennem, vajon nem sérti-e ez a helyzet a jogállamiság elveit.  

Buziverő tisztnövendékek

A honlapon is és a Mások 1998 októberi számában már tudósítottam annak a Pesti Központi Kerületi Bíróságon zajlott büntetőpernek első tárgyalásáról, melynek oka, hogy 1996 telén három katonai főiskolai hallgató megtámadott a Népligetben egy meleg férfit. A férfi el tudott menekülni az autójába, de mire sikerült gázt adnia, támadói összeverték az autót, több, mint kétszázezres kárt okozva. Az elkövetőket az összetört kocsival odébbmenekült sértett kérésére szerencsésen elfogta egy véletlenül arra járó rendőrkülönítmény. A 2., 3. és 4. tárgyaláson a rendőrtanúk alig-alig emlékeztek valamire az érkezésük után történtekből, arra nézve pedig semmit nem mondtak, mi volt érkezésük előtt. A vádlottak ügyvédje zárszavában mégis úgy vélte, "bizonyítást nyert, hogy a sértett homoszexuális kapcsolatot kezdeményezett" az egyik vádlottal. Szerinte továbbá "életszerű a vádlottak előadása, hogy a sértett megsértődött ajánlata elutasításán", s "enyhítő körülmény a vádlottak erkölcsi és a közfelfogással is paralel felháborodása", melyre a vádlottak pusztán e közeledés és sértődés miatt ragadtatták magukat. A tárgyaláson e rágalmak ügyében a sértett nem kapott szót. Az ügyész sem tekintette feladatának a sértett becsületének védelmét, noha kérte a bíróságot, hogy ítélete meghozatalakor a sértett tanúvallomásának higyjen.

A bíró mindenesetre rongálás vétségében bűnösnek mondta P. P., H. L. és N. E. vádlottakat, s fejenként 32 ezer Ft pénzbírságra ítélte őket. Fellebbezés híján az ítélet jogerős. Mivel a főbüntetés csak pénzbüntetés volt, a törvény értelmében az elítéltekkel szemben nem alkalmazhatók hátrányos jogkövetkezmények, büntetlen előéletűeknek tekintendők, és nem tartoznak számot adni elítéltetésükről. Így N. E. folytathatja hivatásos tiszti pályáját Békéscsabán a Nemzetbiztonsági Hivatal hadnagyaként.

Az ítélet indoklásában a bíró tényként fogadta el, hogy a sértett "szexuális ajánlatot tett" az egyik vádlottnak. Ez az állítás a szóbeli ítélethirdetéskor is elhangzott, jóllehet akkor a bíró ennek némileg ellentmondva azt is tudni vélte, "előre is elnézést kérek, önök, uraim, megbeszélték, hogy megyünk buzit verni".

Érdekes, hogy a bíró az ajánlattevésen túl a vádlottak összes többi védekezését zavarosnak, egymásnak ellentmondónak ítélte és elvetette, sőt kioktatta őket, mondván, ennyi idő alatt jobban is összebeszélhettek volna. Pedig a sértett állítólagos közeledési kísérlete nem volt perdöntő, ezt a kérdést nyugodtan figyelmen kívül hagyhatta volna a bíró. Talán maga is azt hiszi, a buzik egyfolytában, hóban-fagyban mi mást, csakis buzulni akarnak? A bíró jó ember egyébként, biztos nem utasítana vissza némi tájékoztatást a melegek életfunkcióinak sokrétűségéről.

A bíró elfogadta a cselekménynek az ügyészség által javasolt minősítését (rongálás), bár tisztában volt vele, hogy az elkövetők szándéka inkább a sértett személyes szétverése volt. Vajon megfordult-e a bíró fejében, hogy a bűncselekmény a sértett szabadsága és emberi méltósága ellen irányulhatott? Gondolkozott-e azon, hogy a cselekmény talán éppen a személyi szabadság megsértése bűntettét meríti ki? Esetleg akár aljas indokból elkövetettnek is mondható? Ez súlyosabb büntetés kiszabását is lehetővé tette volna... (PKKB bírósági ügyszám: 6.B.X.2645/1997/14.)

A bíró nem rendelkezett az autóban esett kárnak a sértett javára való megtérítéséről. Így ez csak külön polgári eljárásban lehetséges. A sértett a büntetőeljárás során ragaszkodott ahhoz, hogy támadói ne ismerhessék meg lakcímét, a kártérítési eljárásban azonban erre elvileg sincs mód: a jog nem garantálja teljes körűen az áldozatok jogát a támadóik előtti ismeretlenségre. A sértett kárigényének érvényesítéséhez segítségünkkel most kezd hozzá. Ezügyben a Habeas Corpus Munkacsoport alkotmányellenes mulasztás miatt az Alkotmánybírósághoz is készül fordulni - ez a probléma nem csak a meleg sértetteket érinti, talán jobbak az esélyeink.

* * *

Távol álljon tőlem a demagógia, de szerintem valami nem stimmel. A meleg rendőr szerelmeskedik a barátjával, mire kirúgják. A nemzetbiztonságis hadnagy harmadmagával támadt egy meleg férfira, a bíróság megállapítja, hogy ez bűncselekmény, mégis megtartja állását. Milyen mércével mérnek itt? Az erőszak OK, szerelmeskedni nem OK? Vagy melegnek lenni nem OK?

Utóirat.
Amikor elkészültem a fenti cikkel, felhívtam az ügyfeleinket, hozzájárulnak-e történetük közléséhez. Az elbocsátott rendőrnek, aki évek óta biztonsági őrként dolgozott és unalmasnak találta e munkát, a mobiltelefonja nem működött; tudtam viszont a szülei számát. A szüleiét, akiknek sosem mondta meg, hogy a fiúkat kedveli, és akik a mai napig úgy tudják, fiuk önként jött el a rendőrségtől. Az igazságot tőle már sohasem tudhatják meg. Néhány hete öngyilkos lett. 35 éves volt.




jg fotó   (C) copyright Juhász Géza
Minden jogomat fenntartom - Élj te is a fenntartás jogával :)
honlap: http://juhaszgeza.hu